Nyárra fel, színesen, magabiztosan!
Nyakunkon a nyár, még kettőt pislogunk, és berobban a meleg, bár az előrejelzések kegyesek azokhoz, akik még az idei bikini-projektben nem tartanak a célegyenesben. Meggyőződésem, hogy minden csak akkor sikerülhet, ha megvan a kellő motiváció, akarat. De nem feledkezem meg arról sem, hogy nincs sem Neked, sem nekem egy teljes teamem, akik a napi menüt összeállítják, az edzéseinket végig kísérik, és a nap végén valami feszesítő kezeléssel koronázzák meg a kemény munkánkat. A család, gyerekek, munka, ÉLET pedig eleve nem úgy működik, hogy a magazinokban pofonegyszerűnek beállított edzésterv és diéta hosszútávon tartható legyen.
Szóval én már most tudom, hogy idén sem indulok a Miss Balatonon, mondjuk nem is állt szándékomban. Sőt, bevallom, nekem nincs semmiféle bikini-projektem. Vagyis van egy teljesen más fajta projektem ami inkább rólam, mint a testemről szól.
Ez pedig sokkal bonyolultabb dolog mint valami csirkehús-sali-edzés kombó, viszont szeretettel ajánlom mindenkinek, mert ezerszer hatékonyabb eredményeket lehet vele elérni. Nem fogysz le 1 hónap alatt 10 kilót és nem is növeled az izmaidat 10%-kal.
Az én projektem az elfogadásról szól. Arról, hogy ez vagyok én, most, 2019 tavaszán. Három kisgyerek édesanyja, feleség, barátnő, Kinga. Van egy egészséges testem, 2 kezem, 2 lábam,3 gyerekem,napi 24 òrám.Elég jó kombó, ugye?
Szerencsére ismerem a számomra legelőnyösebb színeket, fazonokat is. Még akkor is, ha ebben a kombinációban nem mindig jutok hozzá a tökéletes darabokhoz, tudom, mivel tudok “javitani”, ha kell. Figyelek a részletekre, sportolok, egészségesen jókat eszem, soha nem koplalok, és #sorrynotsorry, nem fogok nemet mondani egy jó desszertre sem. Kulcsszavam a mérték és az elfogadás. Mindenben. A se sok, se kevés elve, a jó öreg “lagom”. Nem olvastam a könyvet, mert azt hiszem az életben már volt szerencsém megismerni és megtapasztalni a lagom-ot, amikor Svédországban jártam gimibe, vagy épp a nyaramat töltöttem ott.
De ki mondta, hogy csak a bikinimodelleknek van létjogosultsága a strandon? Ha belegebedek sem lesznek meg ezek az arányok, már csak a csontozatom sem engedi…sokáig nem tudtam elfogadni, azt hittem, ha sokat dolgozom érte, meglesz…
A taktikám nem a beletörődés. Nem az élvezetek ész nélküli habzsolása, habos süti meg hamburger formájában. Egy fenntartható életmód, ahol helye van sportnak is, evésnek is. Az élet élvezete, a pillanatok megélése, ahelyett, hogy valami elérhetetlen délibábot kergetnék.
Miért ne érezhetném jól magamat, csak úgy, felhőtlenül, bikiniben, mezítláb? Nyári ruhában vagy shortban.
Miért ne érezhetnéd magadat végre jól ezen a nyáron. Megsúgom, ha a ruhád mérete és fazonja jó, és végre befejezed önmagad sanyargatását, és büszkén, mosolyogva kihúzod magad, észrevétlenül is elkezdenek szállingózni az elismerő szavak, tekintetek. És hidd el, a nagyja tényleg fejben dől el. Remélem, látni foglak a Balatonparton, vagy a Városligetben, és felszabadultan libbensz be a sorba azért a fagyiért, ami Mindenkinek jár!
Nyárra fel, színesen, magabiztosan!
Simon Kinga
Szín- és stílustanácsadó
Színbolond vagyok, és vállalom.
Adatkezelési tájékoztató
ÁSZF
0 hozzászólás